álelmélkedések rovat
Coboly, a költő időnként elgondolko...á, hagyjuk
Hogyan legyünk jó operatőrök?
Tegnap nem osztottam meg formabontó magánbeszélgetésemet önmagammal, hogy hogyan is viszonyulok a munka világához, mennyire vagyok rossz író - csak rossz lehetek, de kellő alázat van benne, így, aki jónak érzi, amit csinálok, meghagyom hitében - sokkal fontosabb arról elmélkedni, mielőtt belevágnánk...
MILYEN IS A JÓ OPERATŐR?
Szeretném tisztázni: ha gyorsan összevagdosunk jeleneteket egymás után, akkor egy habkönnyű filmélményben lesz részünk, de attól nem fogunk mély gondolatokat kapni.
Az ellenkezője sem fogja meghozni a kívánt eredményt: hosszasan időzünk a szereplőkön. Ők nagyon mélyen elgondolkodnak, majd megejtenek néhány mondatot, ami lehet idézet, lehet, hogy akkor pattant ki a fejükből és hirtelen örök igazságnak érződik...
De nagy összefüggések nem fognak átjönni a képernyőről, a vetítőterem sötétebbik feléről a mi lángra lobbanásra eléggé eltompult elménkbe.
Miért nem?
A kérdés az operatőri munkában rejlik: egy dolgot lehet észrevenni az ilyen megoldásokban. Az emberek szeretnek filmet csinálni. Ezek a túláradó érzelmek viszont kellő hatékonysággal iktatják ki a fejlődni, gondolkodni vágyó emberek aktivitását.
'Kikapcsolódni vágysz? Játssz a gépeden!' Ezt le kellett írnom... nem elég, hogy a filmművészet minduntalan arconcsap és az motoszkál az ember fejében, hogy "vannak még jó filmek?", ráadásul ez a mondat, ez a kettő gondolat, azt sugallja, hogy igen, de a temérdek szabadidőddel menj szépen lazulni.
Neveket nem sorolok fel... nem méltó az emberiséghez.
Mit ajánlok én?
Nos, a csekély 28 évemmel nem tudok ajánlani szinte semmit: van, aki szinte dupla ennyi idősen azt ajánlja, hogy dolgozzam szét magam, van, aki pár évvel fiatalabb nálam és szintén ezt mondja...
Én viszont nem mondok ellent! Hahó, meglepődtetek, ugye?
Falj fel egy rakás filozófust én azt ajánlom! Az a legkevesebb, hogy széjjellélektanoztam magam, de a különös az egészben az, hogy egészen olyanok a szófordulataim, mint ennek a játsszagépeden emberkének...
Ez a kérdés engem nem zavar: miért nem?
Az ember alapvetően és velejéig másol, másokkal tart, hajtja a csordaszellem. És ez rendben is van.
De!
Mitől is lesz jó valaki? Mitől lesz operatőr:
COOKING HACKS
Felfortélyoskodom a számítógépet.
Az a részletgazdagság, az a békés szemlélődés hiányzik sokszor a művekből, amire az ember igazán vágyik. Beleolvastam egy igazán jó, valós eseményeket felsorjázó könyvbe, s amire az ember emlékszik, óhatatlanul is részletgazdagabb annál, mint amit kitalál.
Bárki, bármit mond.
Történelem
Karsai Róbert
Retorika
László Imre
E szörnyűséget írta:
Jordán Tünde
tanuljunk informatikául:
action tag
connection string
Pálferi - palferi.hu
Egy érdekes előadást hallgattam, amelyben a kutató arra volt kíváncsi, hogy a legtöbb ember miért csal, vagy miért nem teszi. Az derült ki, hogy a legtöbb ember akkor és annyit csal, amennyi még belefér neki ahhoz, hogy önmagát jó embernek tartsa. Vagyis ragaszkodunk az önmagunkról alkotott képhez. Senki nem szereti magát gazembernek tartani. Esetleg egy kisebbség, de ez a ritkább. Döbbenetes ereje van az önmagamról alkotott képhez való ragaszkodásnak, nagyobb, mint a realitásnak.
A kutatók a következő egyszerű dolgot teszik. Azt mondják: „Vegyetek elő papírt. Tíz egyszerű kérdésem van, a válaszaitokat írjátok fel. Ezután megmondom a helyes válaszokat, ti ellenőrizzétek magatokat, majd ezt a papírt nyugodtan tépjétek szét, és csak annyit mondjatok el, hány helyes válaszotok volt.” Az derül ki, hogy amikor van esélyünk arra, hogy egyáltalán ne bukjunk le, márpedig itt nem fogunk lebukni, akkor a többség csal. A legtöbben keveset, mégpedig azért, mert az a kis csalás belefér az önmagunkról alkotott képbe.
A kutató elkezdte cifrázni a helyzetet. Azt mondta, nézzük meg, mi történik akkor, ha ez a tíz kérdés a tízparancsolat. Hozzátette, hogy a tízparancsolatot a többség nem tudja leírni, még hozzávetőleg se. A következő derült ki: Ha a tízparancsolatnál ellenőrizhetem saját magamat, érdekes módon a többség nem csal. A kutató következtetése az, hogy amikor az erkölcsi elvekre történik utalás, az egy kicsit kordában tart minket. Nem tudunk olyan jóízűen vakok lenni, hiszen pont a tízparancsolatot próbáljuk meg felidézni. Nagyon nehéz úgy tenni, mint hogyha valami moralitás nem létezne a Földön.
Ezután a következőt csinálta a kutató. Egy kollégiumi hűtőszekrénybe elhelyezett hat Coca-Colát. Arra volt kíváncsi, hogy milyen sebességgel tűnnek el a névtelen kólák: általában egy napon belül. Ha a kólás dobozokon volt név, akkor nem tűntek el olyan gyorsan. Minél személyesebb valami, annál kevésbé érzünk késztetést a csalásra. Vagyis érzékeljük azt, hogy itt mégiscsak egy nagyon konkrét személyt kellene becsapnunk, vagy ellopni tőle valamit. Ez nem esik jól.
Milyen érdekes, hogy az önmagunkról alkotott képbe a személytelen bűnözés belefér. Ha megnézzük a XXI. századot, tulajdonképpen rengeteg személytelen stikli történik. Ezek többek között azért történhetnek, mert a magunkról alkotott képpel nem kerülnek kiáltó ellentmondásba. Minél személytelenebbé tesszük a viszonyainkat, annál erkölcstelenebbé válunk, mert egyszerűen nem szembesülünk azzal, hogy itt a döntéseink személyeket érintenek.
Az emberi természet döbbenetes dolgokra képes. Néztem az On The Spot-ot a kambodzsai népirtásról. Ha jól emlékszem, ennek az országnak az egyharmadát gyilkolták le. Erre azt mondjuk innen, messziről, hogy: „Ez hogy képzelhető el? Ez hogy volt lehetséges? Ez elképzelhetetlen.” Amikor az önmagunkról alkotott képről beszélek, akkor ez a kép nemcsak individuális, hanem a társas önazonosságunk is működik. Ha megszoktuk, hogy nekünk valamit szabad, akkor ez már nem kezdi ki az önmagunkról alkotott képet, ezért minden további nélkül meg fogjuk csinálni, akármennyire szörnyű is.
Mikor a teológián gyóntatást tanultam, ezekről sohasem esett szó. Amikor elkezdtem lélektani szakirodalmat olvasni, egyszer csak egy döbbenetes mondatot olvastam: „Az embernek nem akkor van bűntudata, amikor bűnt követ el, hanem akkor, amikor valami kikezdi az önmagáról alkotott pozitív képét.” Milyen a képem önmagamról, mi az, ami nekem belefér, és mi nem? A másik, hogy ez hogyan viszonyul ahhoz, hogy amit teszek, helyes-e vagy sem?
Az az érdekes – amiről megint csak azt látjuk, hogy a lélektan már 50 évvel ezelőtt nagyon világosan írt –, hogy nem a bűn és a bűntudat, hanem az önmagamról alkotott kép és a bűntudat van szoros viszonyban egymással. Mekkora jelentősége van annak, hogy amikor azt mondjuk, próbálunk rendesek vagy tisztességesek lenni, annak nagyon izgalmas vonatkozásai vannak az önmagunkról alkotott képpel.
Nekem gyóntatópapként állandóan dolgom, hogy ezt a képet fejlesszem bennetek. Hogy ne csak azt mondjam, hogy „én föloldozlak téged”, hanem ahogyan beszéltek, legyen érzékenységem arra, hogy azt mondjam: „Te, tudod, hogy ez itt túlzás? Én ezt nem látom bűnnek.” Vagy: „Szerintem ez nagyon súlyos. Te érzékeled ezt?” Hogy ez a kép tudjon formálódni.
Nem szoktam túltolni, de vannak ordító dolgok. Amikor bejön egy néni, és azt mondja, hogy „40 fokos lázam volt vasárnap, és nem jöttem misére”, és képes 50 percet állni a gyóntató sorban, hogy ezt elmondja, pedig nem bűn. Miért gyónja meg mégis? Azért, mert egyszerűen a magáról alkotott képpel nem összeegyeztethető. Ugyanis ő az a rendes asszony, aki vasárnap ott van misén, és ha nincs ott, az egyszerűen elviselhetetlen számára.
A magunkról és a másikról alkotott kép fejlesztése óriási jelentőségű, élet–halál kérdés, a szó szoros értelmében. A szándékos vakság kiterjed arra, hogy úgy döntünk, ezt a képet magunkról, rólad, rólunk vagy akárkiről nem fejlesztjük, hanem fenntartjuk.
Részlet Pálferi 2017. december 5-i előadásából (önkéntesek által szerkesztett, nyelvileg lektorált változat).
Hallgasd meg a teljes előadás hanganyagát itt: bit.ly/PalFeri20171205
tegnapi levelem önmagamhoz
csak magamnak, te ne olvasd el, kérlek
gyengeírás
önkritika
Időutazás
Mert holnap kedd
Miért jó írónak lenni?
Egy tuti: ha író vagy, akkor senki sem vesz téged komolyan. Még mondhatod nagy hencegve, hogy költő vagy, de ha nem mosolyog vissza az arcképed minden egyes nagyobb könyvesboltban vígan
a könyvespolcokon, akkor reménytelenül meg vagy bélyegezve: nem csinálsz te semmit.
A minap "ezen a csodálatos, hétfői napon" arra jutottam, hogy lelkendezzek egy két éves, ingyenes, jó kis ösztöndíjjal megspékelt képzésen.
Előtte meg azon morfondíroztam, hogy egy kicsit olcsó, kicsit kedvemre való képzésre menjek.
Vagy befejezzem a legutolsót.
Szóval, miért jó írónak lenni? Egy író őszinte: engem, ezek a dolgok nem érdekelnek. Érdekes, mivel sikeresen vettem az akadályokat az úgynevezett munkaerőpiacon, ez meg sem látszik rajtam.
Akár megcélozhatnám a milliárdosok életét is: egy-két millió ide vagy oda, meg se látszódna rajtam.
Ez azért van, mert alapvetően jókedélyű vagyok. Nem köt le, ha valaki nem adja meg a kellő feltételeket egy dolog véghezviteléhez. Mondhatni elnagyoltan: majd az idő elrendezi: de bölcs vagyok.
Szóval, írói magányosságomban jól elvagyok: szidhatom magamat, ha nem sikerül jól a novella. Amikor nem jut eszembe semmi, amikor nagyon sokat is írok, de nem szól semmiről.
Írónak lenni, határozottan jó.
1:56, hétfő este, kedd éjjel
15:31, kedd
Ezek a saját érzéseim, bárminemű egyezés más íróéval pusztán a véletlen műve.
Coboly
Komolyabb rész
emberek...
Országos Mentőszolgálat osztotta meg, és futótűzként terjed a neten.
"A reggeli dugóban araszolva állt meg a szíve annak a hatvan év körüli sofőrnek, akit a kormányra borulva vettek észre a közlekedésben résztvevő autósok. Többen is megálltak és azonnal a segítségére siettek. Négyen kiemelték a férfit a járműből és egy takaróra fektették. Nemcsak hogy értesítették a mentőket, de a mentésirányító segítségével végzett vizsgálat után, azonnal meg is kezdték a férfi újraélesztését. A csapattá alakult laikus életmentők profi módon váltották egymást a mellkasi kompressziók közben, a hamar helyszínre érkező mentőmotor kiérkezéséig. Végül az időben megkezdett újraélesztésnek köszönhetően stabil állapotban, eset kocsi szállíthatta kórházba a férfit. Mielőbbi felépülést kívánunk! A négy elsősegélynyújtónak köszönjük az életmentő segítséget, bajtársainknak gratulálunk!"
emberek...
Katinál festettem
Nem mosolyogva csendesen. Rólam mást látott a külvilág: hozott rózsát, s lágy parfüm illatot a lelkük.
S újra a fára madár szállt. Nagy, bongó, mindent felderítő éneke.
S akkor, egyszer, eszembe jutott: rohantam feléd. Elkések.
Nem, nem kések el többé, mert már nem lehet. Különféle nézetek vannak az idő érzékelésre.
Van, ki mondja, legyél pontos. Ott, is értékes vagy, ahonnan jössz. Van, ki azt mondja, legyél pontos, ne tartsd bizonytalanságban a másikat.
Sokaknak érdekes téma ez. Hol vagyunk időben, mennyire kell szorgalmasnak lennünk. Olyannyira szorgalmasak, hogy minduntalan lesik a másikat.
Csernus, az ismert lélekgyógyász nyilatkozta egy előadásában, arról, hogy milyen volt, amikor híres lett.
"Olyan, mint amikor mész az élelmiszerboltban és hirtelen mindenki bámulja a kosaradat. Belebámulnak a kosaradba." Nehéz lenne előkeresni, hogy pontos legyen az idézet hirtelen.
Hiszen, hirtelen történt.
15:56
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése