2018. július 16. - 14:19 -

Éljen Márton Dániel!
Éljenek a hatvanas évek!

Magyarország miniszterelnöke: Marton Dániel! Egy nagyon kedves barátommal már a múlt hét elején beterveztem, hogy megyünk pénteken a Bánkitóra, mert ő tavaly is elég faszán belógott mindenhová, míg nekem közreműködői karszalagom volt, amiért egyébként szintén nem nagyon haltam bele a sok munkába. Idén viszont már nem működtem közre, meg ez a kedves barátom is hirtelen meggondolta magát, hogy ő most mégse megy, hanem pihikézik inkább, úgyhogy végül azzal a barátommal mentem, akivel pont egy hónapja vesztünk össze teátrálisan itt a fészbúkon. Ezt onnan tudom, hogy akkor én snooze-oltam őt egy hónapra & az is pont most járt le, szóval úgy gondoltam, let's set aside our enmities & band together against the kurva drága belépőjegy's. Amúgy pont ő nevezett időnként miniszterelnök úrnak, mert nagyon okosnak tartott, meg amúgy ő is elég okos. Meg van egy igen kedves hölgy is, aki néha megírja kommentbe, hogy én kéne legyek az, viszont NEM JÖN VELEM MOZIBA!!! Szégyellje magát! :)

Sebaj! Belőttük Újpest Városkaputól a 18:30-kor induló buszt, amit én még akkor is legfeljebb lóhalálában értem volna el, ha nem felejtem otthon a pénztárcámat a bevásárló szatyorban, amivel bevásároltam sok olcsó piát, meg valamennyi kaját is, úgyhogy végül egy órával később értünk mindketten oda. Mindez végül nem is számított, mert a 18:30-as járatot igazából törölték valami baleset miatt, meg aztán a következőt is, úgyhogy addig elmentünk egy közeli parkba lazulni: ennél specifikusabb konkrétumokat most nem mondok, nehogy baj legyen! Nagyjából 10 körül szálltunk le a Romhányi Elágazásnál, ahonnan még vagy egy órát kellett gyalogolni Bánkra - ráadásul én a rétsági buszállomásnál akartam leszállni, ahonnan kis erdei ösvények vezetnek a faluba, ám egy régi haverom, akivel a buszon találkoztunk, rábeszélt, hogy azt most így a sötétben inkább felejtsem el, hanem csak menjünk még egy megállót, oszt' onnét megy majd az egyenes országút.

Kedves barátomat a faluban aztán sajnos elhagytam, amikor összefutott a haverjaival & már én is elég nyűgös voltam, meg ez a másik haverom is akart menni tovább, úgyhogy végül őt kísértem el a főbejáratig. Ott viszont már nem az ő tanácsára hallgattam, hogy menjek tovább a kerítések mentén, hanem inkább visszamentem a vasútvonalhoz, ahol egy szalag alatt kellett átbújni be a sötét vadonba. Útközben kellett legyőznöm gyorsan a kétségbeesésemet, mert igazából tökre nem bíztam magamban, hiszen tudtam, hogy a síneket benőtte mindenhol a gaz & én ott a kis hosimin-ösvényeket meg még nem nagyon vágtam. Nem akartam viszont immár feladni, úgyhogy mentem át a sűrű bozóton a dugig pakolt nagy zsákkal a hátamon, bal kezemben a sátorral, jobb kezemben meg a mobilommal, aminek a képernyőjével világítottam. Átmentem az első hídon is, aminek az egyik szélén a betonjárdán lehet közlekedni, de a másik előtt viszont letérültem balra, miután tovább a sínek mentén valami fényektől kicsit megrémültem, viszont az árkon túl meg már láttam a szemem előtt a sátrakat.

Igen ám, csak hát az árokban pedig víz volt, amibe szépen bele is mentem térdig. Azon is gondolkodtam, hogy ha már így állunk, akár egyszerűen át is gázolhatnék rajta, mert hát a túloldalon meg már tényleg ott várt a kemping - de szerencsére nem tettem így, mert attól tartottam, hogy a nagy zsákommal nyakig elsüllyedek majd a mocsárban, hanem inkább megjátszottam a távoli fényeket. Jól tettem! Átmentem a másik fahídon is, ami már fából volt járda nélkül, a sínek közt mindenütt hatalmas résekkel, meg valamennyi gazzal is, de még volt fényem, úgyhogy no para. A sínek és a sátrak közt immár nem volt se víz, sem pedig őrök, hanem ismét csak egy szalag, amin egyszerűen átbújtam, aztán az első üres telekre le is basztam a cuccaimat, hogy egy kicsit körülnézzek, majd ugyanott végül fel is állítottam a sátrat. Kicsit győzködött ott valami csaj, akivel az UbikFarmon találkoztam, hogy állítsam csak föl rendesen, mert az éjjel nagyon hideg lesz, aztán valami hülye haverjával birkózván többször is ráborultak az egészre, amiből nekem kurvára elegem lett, úgyhogy inkább elhajtottam őket a picsába.

Nagyjából éjfél körül vetettem bele magam a féktelen bulizásba: egész jó zenék mentek mindenfelé, vagyis hát ilyen baszatós zenék, meg jó sok ember. Sok ismerőssel futottam elég gyorsan össze! Megértem igazából azokat is, akiknek ez már nem jön be, mert valóban elég zsúfolt & nagy lett. Kicsit olyan, mint a Whole Foods üzletlánc, amelyik szintén azzal kampányol, hogy mekkora trúság, csak közben egyrészt rohadt drága, másrészt annyira nem is mindig true. Mondjuk, ahogy Mexikóban a maffia kezébe került az avokádó termesztése, miután odaát északon ez lett a trendi, ez pl annyira nem okés. 7500 volt amúgy a napijegy, ami annyira talán nem is vészes, csak nekem összesen volt kb annyi pénzem az egész útra, úgyhogy végül is nem vettem.

Pedig a fák közt a domboldalon a hátsó mosdónál még egy arrogáns őr is leszólított, és én meg már túlságosan kész voltam kidumálni magamat, ami nekem amúgy se nagyon megy, pedig a közreműködők fekete karszalagja szinte ugyanúgy festett, mint a bal karomon az ubikfarmos szalag, csak én ezt akkor még nem tudtam. Csávókám végül némi japánkodás után inkább lehúzott kb fél gramm fűvel, oszt' elengedett. Másnap reggel a tűző napra ébredtem föl, úgyhogy a hátizsákomba visszapakoltam az összes kajámat, meg az alvós cuccaimat, meg a fürdőgatyámat is fölvettem, hogy majd a tó partján leheveredjek valahol. Kimentem szépen a főbejáraton, minthogy a karszalagot ugyebár leginkább csak befelé szokták lesni.

Konkrétan a strandra vettem végül egy napijegyet, mert az diákoknak csak 325 forint volt, és én ezt szigorúan ki is használtam majdnem zárásig: ott csöveztem egy árnyékos helyen, meg az útitársaimmal is találkoztam, akik belógtak valami kerítésen, aztán egy óra múlva mentek is tovább valami rozoga kertes házba, ahol állítólag az egész éjszakát eltöltötték, és ahonnan én egyből mentem is inkább a strandra vissza, mert nem volt kedvem ott a nihilben punnyadni velük. Az egyik srácot valamiért nagyon nem bírom! Olyan bajsza van amúgy annak a gyereknek is, mint a Frank Zappának, úgyhogy én inkább Áder Jánosnak hívom a háta mögött. A strandon inkább nézegettem a sudár szép hölgyeket, meg legalább hatszor kimentem, mert mindig visszaengedtek, minthogy ők is karszalagokkal operáltak ám.

Estefelé is egy ismerős arccal hozott össze a sors, akivel a tavaly a közreműködős jegyeinkért cserébe csináltunk egy cuki bugyuta társasjátékot, ami a korrupcióról szólt. Most önkéntes volt, úgyhogy bevitte nekem az összes cuccaimat a tóparti színpadhoz, és én meg a főbejárathoz leközelebbi mólóról egyszerűen beúsztam. Ott is volt két fasza koncert, meg nagyon sok ismerős, meg egy kis ingyen kaja egy nagyon kedves fiútól, meg aztán fölsétáltam a lelátok mögött az erdős domboldalon az utcához is, ahonnan egyébként szintén be lehet lógni. Odaát a kempingben a Hiperkarmát szerintem átaludtam a sátramban, viszont az Acid Arab utána nagyon király volt, asszem, a déli színpadon. Úgyhogy most megyek is, mert egy nagyon kedves ismerősöm azt ígérte, hogy ha átmegyek hozzá fél ötig, akkor levisz engemet is a Bábel Soundra. Akarom!!!

Márton Dániel pillekönnyű írása következik Hogyan ne közelítsünk meg sorozat keretében, Hogyan ne közelítsünk meg egy szabadtéri rendezvényt, sátorral és mindenféle egyébbel különkiadás:

2018. július 16. 14:19 Szöveg
2018. július 15. 12:24 Kép

Vízparton nők

Tari Györgyi
modell