Szokolay Sándor
(Fotó: Zeneakadémia
képgyűjteménye)
Szokolay Sándor zeneszerző a 20. századi magyar zene meghatározó egyénisége. Alkotói munkássága kiemelkedő területeként operáit kell megneveznünk, amelyek gazdag zeneszerzői termésében pályája mérföldköveit jelentik. A színpad világához színházi tehetsége és drámai érzéke vezette, amely szerencsés módon párosult a vokális kifejezésmód iránti alapvető igényével. Utóbbinak az első periódus hangszeres műveit követő felszínre törését már középiskolai évei is megalapozták és előkészítették: a Kodály pedagógiai elképzeléseinek szellemében működő és ezt fényes eredményekkel igazoló (de megbocsáthatatlan módon hamarosan megszüntetett) Békéstarhosi Zenelíceumban tanult 1947-től 1950-ig, és az itt szerzett élmények indították el zeneszerzői pályáján.
A Zeneakadémia zeneszerzés tanszakán 1950-57 között Szabó Ferenc és Farkas Ferenc tanítványa volt, majd 1959-től ugyanitt tanított 1994-es nyugdíjba vonulásáig, 1966-tól docensként, majd egyetemi tanárként. Emellett a Magyar Rádióban és Televízióban zenei lektorként és szerkesztőként is tevékenykedett, és számos közéleti tisztséget vállalt társadalmi szervezetekben (Kodály Társaság, Magyar Zenei Kamara, stb.). 1994-től Sopronban él.
 Az 1950-es évek végének hangszeres művei: a hegedű szólószonáta, a hegedű- és zongoraverseny mellett nagysikerű vokális és színpadi művei jelzik alkotói fejlődésének főbb állomásait: két oratóriuma, az Ady forradalmi költeményére komponált A tűz márciusa (1957-8) és az Istár pokoljárása(1960, Weöres Sándor szövegére), Az iszonyat balladája című balett (1960), valamint a Világok vetélkedése (1959), a Néger kantáta (1962) és a Poulenc emlékére írott Déploration (1964). A korszak lezárása és betetőzése a Frederico Garcia Lorca színdarabja nyomán készült és 1964-ben bemutatottVérnász című opera, amelyért szerzője 1966-ban Kossuth díjban részesült. A Budapesti premiert rövidesen Wuppertal, Zágráb, Kassa, Brünn, Helsinki és Tallinn színpadai követték, és ez idáig számos nyelven, húsznál is több helyen szólalt meg sikerrel.
Szokolay zenei világát kezdettől jellemzi a szenvedélyesség és a monumentalitásra, elementáris hatásra törekvés, meghatározott stílusirányzatok követésétől mentes, ösztönös muzikalitás, valamint a primitív, népi kultúrák iránti fokozott érdeklődés, ami a témaválasztáson túl az osztinátók kedvelésében, makacsul ismételt ritmikus figurák és az ütőhangszerek kiemelt alkalmazásában, 
valamint a dallamvonalaknak a népi siratókkal rokon díszítettségében is megjelenik. Szokolay második operáját, a Hamletet 1968-ban mutatták be Budapesten, majd két évvel később Kölnben. A mű szabadon értelmezett, de következetesen alkalmazott 12 fokú technikával készült, ami egyfajta kompozíciós kontrollt, tematikai összefogottságot eredményezett, és az „ösztönösség birodalmából az intellektuális operaművészet világába" lépett át. Hangszerelése is kamaraszerűbb a Vérnász partitúrájánál, ugyanakkor itt sem mond le a dallamok természetes szépségéről.
A zenei dinamizmus jellemzi Szokolay harmadik operáját, a Németh László drámája nyomán keletkezett Sámsont is (1973). Ezt követően szerzője egy évtizednyi megszakítás után tért vissza az operaszínpadra az Ecce homoval (1984), amely Nikosz Kazantzakisz Akinek meg kell halnia című híres regénye alapján készült, majd ismét egy évtized után követte a 90-es évek második felének három operája, a Szent Margit (1995), a Szávitri (1998) és a Bölcs Náthán (1997-8). A két közbeeső időszakban néhány hangszeres mű mellett számos oratórikus és kórusmű keletkezett, melyek mintegy előkészítik és kiegészítik az életmű fő vonalát jelentő színpadi műveket (többek között az Hommage á Kodály, azAdy kantáta és a Gályarab kantáta 1975-ből, Confessio Augustana 1980, Luther kantáta 1983, Aeternitas temporis 1988, Tanúságtétel 1992). Szokolay stílusa az Ecce homotól kezdődően megújult, többet merít a népzenéből és gregoriánból, küzd a tonalitás megtartásáért, a dallam és harmónia megőrzéséért, de zenéjének továbbra is jellemzői maradtak a szenvedélyesen expresszív, melizmatikusan díszített vokális szólamok. Utolsó korszaka a kísérletezés helyett inkább a letisztulás, összefoglalás jegyeit mutatja. Az első négy opera konfliktusokkal teli drámája és tragikus kimenetele után a természet, a fény, az öröm és a hit felé fordulás gondolata hatja át műveit. Témaválasztásában előtérbe került a magyarság és nemzeti identitás problematikája is. Az 1990-es végén rövid idő alatt 3 szimfóniát komponált (1997, 1998, valamint a Nagy Gáspár szövegére készült 1999-es Symphonia Ungarorum), ami új műfajjal gazdagította életművét.
Gombos László

Édes gomolygás:
Tartsatok velem a Szegedi Utcazenész fesztiválra! Saját dalaimmal indulok a versenyen.

Itt és ilyenkor zenélek:
Péntek- Árpád tér
17.00-17.45 
Szombat: Dugonics tér 20.00-20.45

TT

Utcazene (Szegedi Utcazene Fesztivál)

Nyilvános
 · Turcsán Tibor Performansz és Meredek szervezésében

https://soundcloud.com/hangraforgo/hangraforgo-korbejar-a-tu-szokolay-zoltan-verse

Szokolay Zoltán (Hódmezővásárhely, 1956) író, költő, műfordító

Szokolay Zoltán: Közvetlen kapcsolat




KÖZVETLEN KAPCSOLAT
„hogy rá ne szedjen minket a Sátán.” (2Korinthus 2:10)

Hajnalban keltem, sorra vettem,
kinek mit kell ma megbocsátanom,
s ahogy rajzolta árnyékát a rom,
ég volt alattam, föld felettem.

Fiam, nálad lesz jobb kezekben:
e fölfordult világot átadom,
keresztjét is cipeld a válladon.
A Sátánról, hogy rá ne szedjen,

ne kérjél információkat,
elég ha sejted, érd be ennyivel,
memóriádba égetned se kell,

hiszen oda is behatolhat.
Tudni fogom, hogy ellenére élsz.
Egy kőben fekszem. Itt mindig elérsz.

http://holdkatlan.hu/index.php/szepirodalom/vers/7863-szokolay-zoltan-kozvetlen-kapcsolat

Átjössz
1.
Átjössz, tudom, hogy átszaladsz
egyik délután, mintha csak innen,
ugyanebből az utcából, hány háznyira
is laksz, miért nem vettem észre eddig,
úgy éltem, mint egy alvajáró,
szégyen, hogy naponta többször
elmentem a házad mellett és
nem éreztem a közelséged,
pedig nem az emlékezetemben
kellett volna keresselek, hanem itt,
ahol talán te laktál minden házban,
de én már ezt is elhibáztam,
átjössz, igen, világoskék
pólóban, capri térdnadrágban
és kopogó fehér papucsban
(ehhez ragaszkodom), sietsz,
ahogy csak egy háziasszony a szomszédba
ezért-amazért, csipet sóért,
egy szóért, akár e versért, máris
adom, gyere bátran, sose voltál velem
ilyen öltözékben, nem tudom,
miért látom rajtad ma éppen ezt,
állsz a kapuban, itt vagy, csengetsz,
szaladok elébed, nem ugatott meg a kutya,
jól ismer, a csendre ébredek megint.
2.
Csendre ébredtem, megint
a légkalapácsok taktusütései közti
réseken ömlött rám, hogy élsz, élsz,
élsz valahol, az irányt is sejtem,
a földrészt, a várost, az utcát,
arra, igen, öltözöm máris, indulnom kell,
telepihegted apró jeleiddel
négydimenziós magánzárkámat,
ezt a nélküled homogén téridőt.
Hiába őrzi sóhajod a kályha, ma
köd települt a tájra, decemberszürke
céltalanság örvénylik előttem,
sűrű anyagból épült labirintus,
érintésemre megkeményedő
fehér falak, soha nem jutok ki,
színes képernyő előtt ülve, távolról
irányítják valakik, hogy minden folyosó
éppen előttem záruljon be, szaladnék
elébed, rohannék hozzád, ígérem,
nem őrülök bele, hogy sehol nem találok
kiutat, végigkergettek az életemen,
visszamegyek a kiindulóponthoz,
2018, leroskadok, fúvószenekarok szólnak
a hangszórókból, agresszív, posztmodern
gyászinduló, de nem kérek, nincs kitől,
és nem is fogadnék el kegyelmet soha.
3.
Tudom, találsz egy rést, amelyen át
majd mégis itt leszel, amikor már
nem merlek várni, nem marad remény,
se vers, amellyel visszahozzalak,
csak fekszem álmatlan, engedelmesen,
hol semmi sem mozdítja már
a cellaajtó rozsdás cirklijét,
se szó, se titkos kód, se légáramlat,
s az őrök is kihaltak, nem hallom lépteik,
nem váltják többé egymást, nincsenek,
és ottfelejtett, magatehetetlen
fogolyként leszek csak szabad ---
akkor majd jössz és átölelsz,
a napfényre is, tudom, kivezetsz,
hunyorgok majd, élettől elszokott rab,
s a kertben elbolyongunk boldogan,
s egy kőre ülve szótlan nézzük egymást,
hogy együtt mindent megértsünk utólag.

Zoltan.Szokolay

 Jordán Tünde fényképe.
A képen a szerző nem tudni, hány éve. Ilyen lelkiállapotban szokott írni.

Amikor már minden mindegy, amikor már nem bír írni szépet, amikor rúgna, kaparna, kiabálna.

Ilyenkor alkot.

 Jordán Tünde fényképe.
Anigroeg Nomalas fényképe.