Nyilván nem népszerűek az írásaim.
Tudja ezt Tibusz is. Messziről, egy
talapzatról figyel, míg leolvad róla
a
beton.
S sosem kérdez, hogy jól vagy-e.
Vagy valami hasonló.
S tehetségemet is saját magam
ismerem el.
Semmitmondásban csúcsteljesítmény
csodajárásra viszont viszonylag kevés.
A karaktergyártás itt a helyes kifejezés
nem pedig a karakterpusztítás.
Van, akinek kicsi a szókincse, de
büszke rá, hogy kilát a fejéből.
Problémát megoldani nem tud,
szól arra, aki él és netán:
ismerkedik.
Beszéljünk nyíltan:
minden szorgalom ellenére van,
mert az már meghaladja az
összes létező képességét,
mivel nem lehet meglepni
az elkészült műalkotás
gyönyörével.
Csak és kizárólag azt élteti, ami
szűklátókörű kis életével
jól rezonál.
Szeretni nem szeret, értékelni
viszont úgy érzi, hogy tud.
Ezek tények, nem pedig szubjektív
tapasztalat.
Tapasztalat, de rendkívül körültekintő.
Vele nem csak a fű nem nő,
de még öntözni is szigorúan
és nyilvántartottan kellene mellette,
MIVEL minden egyes idegszálával
azon
fáradozik, hogy az alaposan és jól
megfontoltan kiszáradjon.
Egy igazi negatív hős, aki a valóságban,
ha létezik is ilyen ember, súlyosan
és jól megfontoltan elkerülsz.
Nincs szükséged ugyanis
zárt ajtókra, meg nem beszélt dolgokra
és szőnyeg alá söprésre.
Van viszont a tehetséged:
van viszont az a képességed, ami
azt mondatja veled, hogy látod a dolgokat
és JÓL LÁTOD A DOLGOKAT.
14:46
A tettrekész, jóllátó főhős és a
szűklátokörű, mindent és mindenkit
elgáncsoló negatív hős.
A tanulmányt írta:
Coboly
Megérteni az írók fogják, akik
foglalkoznak a karakteralkotással.
Rövid ismertető:
Tibusz karakterét Litván Ádám alkotta meg.
Színre viszi az újragondolt darabot.
Fenntartja és folyamatosan kapcsolatot tart
társulatával.
Litván Ádám: a rendező.
Budapest, 2018. november 10. - 15:17 -
Coboly
2018. november 12., hétfő
2018. november 11., vasárnap
2018. november 10., szombat
El Rapido 2018.11.07.
1. Dr. Gudenus 47 pont (3)
2. Ne már, Dani! 43 pont (9)
3. Szakállatok 41 pont (7)
Ébredő erő (1), Cápák a Lucernásban (4)
Szerda este a Rapidóban egy fordulatos játék zajlott, ahol már érződött, hogy a bajnokság hajrája felé közeledünk, főként a bónuszoknál tapasztalható vállalkozó szellem növekedésében. Az éleződő izgalmak során sajnos egy apró hiba is végzetesnek bizonyulhat, de ennek a játéknak része a dráma is, amint azt jól tudjuk.
Blatniczky Katalin felel a spanyol tanításért és angolt is oktat.
Jó hangulatú az angol klub, hozott egy félig vicces, félig komoly történetet.
Volt benne család, osztálytársak és egy terasz.
Volt benne egyenletesség és zuhanás is egyaránt.
Összességében szerettük a mai napot mindannyian.
Az érzéseket leírta: Coboly
Budapest, 2018. november 10. - 14:28 -

Írták szerdán: 9:34 és 15:46.

Ahogy bandukoltam haza, éreztem valami különöset.
Nyilván meg kell tenni, amit meg kell: ketten, egy pohárral.
Mikor van valami értelme, ha nem most?
S szépen, ívelten, aprólékos teendőket csokorbafűzve.
Csak elgondolkodtam egy kicsit:
ha nem most, akkor mikor?
Egy térben és időben terjengő, burjánzó: jaj, de jó?
Jobbat gondoltam ki: ebben van valami.
Lityiékkel régen találkoztam: régen találkoztam.
Ma már elvétve botlok rájuk a fűszálak között. Pedrem bajuszomat:
semmi értelme.
Lógatom lábamat, s gondolok nagyokat. Még nagyobbakat kellene gondolni.
Nem gondolok eléggé erősen.
S, mint egy kellék, lapul zsebemben az igazság. Papírra vetett finom,
redőzött, alig látható agyi tevékenységek.
Alig látható, hogy írok... lerázó szövegek hada, kicsit elég már
a "hagyjál békén"-ből.
Nyolc évesnek tűnik, s nagyon nincs helyén a diagnózis. Aki felállította ugyanis,
nem közelíti meg szellemi igényességben a hatot.
S, aki hat-hét éves körüli, szorgalomban alig közelíti meg a harmincat.
Húsz évesen nem tudom, hogy mit csinálok: ha jól sejtem, harminc leszek.
Eléggé gyatra perspektíva egy húsz évesnek.
HUSZITA-MOZGALOM
Talán a csehekre jellemző... nem járok utána. Lityiék most agyba-főbe történelmeznek,
elnyomva a mát. Nyerő csapattal tarol a többi, társulati alkatrész.
Csak nekem maradt meg egyetlen kellékként a képzelőerő. Tibuszt csodálom, e
majdhogynem kitalált alakot. Mikor Zs. rátalált Z-re, még nagyon hangulatos este volt.
Emlékszem, egy házibuliba invitáltak, én majdnem igent mondtam, majd letanítottam
a hetet. Nálam lehetett felelni, szájkaratézni, majd este nyolc után nyugovóra térni.
Van egy szigorú, táblázatszerű életmód, ami szerint élek.
Nem azért, de sokkal több mondanivalóm is lenne, de nem férek bele az életembe:
kell tenni azt, kell tenni ezt, de leginkább imitálni kell, hogy élek.
Mikor minden sürgős és sürgőstelen dologgal megvagyok, számhoz közelítem az epret.
Csakúgy, mint múlt vasárnap, vagy vasárnap előtti napon.
Egy nagy málnásban képzelem az életet, szövöm gondolataim finom, rendezetlen fonalát
egyenletessé és rendezetté. És közben epret eszem.
Mert Zs. és Z. összeillenek. Ha nem, akkor nem értem.
Budapest, 2018. november 10. - 14:19 -
Coboly írása
Eredeti szöveg: Litván Ádám
2018. október 27., szombat
Kétség sem férhet hozzá: tanulnom kell.
Az egyik nagy író épp cikkeket ír. Alaposan megnéztem, használja az egyszerű magyart.
Talán elfogultság, de nekem az, amit Liyiék forgatnak...
Sátorról sátorra jártak, sötétben. Mert a sátor sötétben nem látszik.
De ha látszódna is, olyan éneke lenne... na, megint itt egy sor. Újat kell írni.
Kicsit elmélázok, téma? Ugyanaz. A táncos és a másik táncos.
Mert a részvételben ott van, hangzatos szavak.
Megálltam, megfogtam, amit kellett. Szép, hangulatos este volt.
Ad egy különös ízt, hogy a második felvonás lemaradt. Egy darab ütem, annyi
maradt meg nekem.
S közben állok a vízparton, kezemben sóhajokkal és nem értem.
Biztosan sokkal többet kellene néznem, biztos keveset láttam.
S egy ugrással, odaszökellni, ahol lenni kell.
Szökkenni, ebben biztos elég a karakter. Lángolóan, ahogy kell.
S megint, ahogy apró darabokat összerakok, megint nem értem.
11:55
Megzavarhatnám apró beszélgetésekkel is...
Egy reggeli köszöntéssel talán épp jó lenne.
Még a múltkor eldöntöttem valamit.
Határozottan emlékszem, hogy valami volt.
Így, ez a határozottságom, mely nem hasonlítható semmihez
arra enged következtetni, hogy mégis.
S itt, megállok. Apró szünetek, zavarok, gondolkodások,
kigondoltam.
Ki gondolta volna?
Megint egy hosszas, de semmiképp: és nekem.
S akkor, magabiztosan és még mindig határozottan.
11:59
Ádám ihlette Coboly hangzás
Írta: Coboly

2018. október 25., csütörtök
Tibusz egy rendkívül érdekes ember: az volt tíz éve.
Azóta se láttam nála érdekesebbet.
A party után fogtam magam és önmagammal időztem.
A sör keserű íze kijózanított: kellene valami,
néztem a több deci sör imbolygását és jutottam valamire.
Valamire, aztán büszke leszek. S tudni fogom, ki vagyok.
Kihajtottam kabátomat. Gondosan jobbról-balra, majd pedig,
kis hezitálás után balról-jobbra. Megigazítottam az elmaradhatatlan
csokornyakkendőmet. Köszöntem Misinek, miért ne tettem volna?
Meg is néztem magam a tükörben. Lekaptam a borostámat, megdícsértem
a vállamat: még mindig jól nézek ki. Ha lehet, még ennél is jobban kinézni.
Fizikailag lehetlen ugyanis engem lekörözni, a feleségem nádszál karcsú,
termete arányos, szemei elragadóak: ezt leutánozni képtelenség.
Hát így vagyok szép, ennyi idősen is.
Leugrottam a partra, kicsit találkoztam Lityiékkel, hánytam és vetettem,
megint odahánytam, megint vetettem. Valami sátorról beszéltek
bőszen, nem is értettem pontosan.
Én meg, részletgazdagon elkezdtem hímezni: az egyik pasi kezébe raktam a tűt,
a másik kezébe pedig az ehhez kapcsolatos összes kelléket.
Szem nem maradt szárazon, annyira gyönyörű munka volt.
Miután nem találtam semmi érdekeset, egy könnyed táncost
ábrázoló képre meredtem. Szerteágazó... ezt ismételgettem magamban.
Ez egy korábbi beszélgetés alkalmával történt, semmi érdekes.
Újabb korty és megyek.
11:39
Li tván Ádám Írása Után

2018. október 24., szerda
InterPara
Nem alapítvány, nem cég: szenvedély.
Viszont olyan alapíttvány, amit mindnyájan szeretünk:
felszabadult, sokféle és
még cirill betűkkel is ékesített.
Az INTERPARA az a közeg, ahol jól érezzük magunkat:
különféle műsorok, különféle embereknek.
10:59
Megtalálod a YouTube nevű videómegosztón:
www.youtube.hu.
Utána a keresőbe beírod, hogy:
InterPara.
Miután ezzel megvagy, találkozhatsz:
Gudenus Géza Csütörtök,
Hörcher László Szinte összes
Kukta Elvira Júlia Januárban
Gudenus Géza
Rendkívül egyedi, rendkívül érdekes.
11:03
Pub's Culture

Restro Puskin, 2018.10.18.
1. Dr. Gudenus - 54 pont (3)
2. Harmadik - 53 pont (9)
3. Még Kitaláljuk - 48 pont (2)
Esze-mentek (1), Longlépés (5), Szerintem Legyen C (3), Agymenők (0), Migrénes ebihalak (1), Sutyi (bk), Formatex (0),

A 6. fordulóban 10 lelkes csapat töltötte meg a küzdőteret, a végjáték nagyon szoros volt. Jártunk Sacramentoban, aztán romok iránt érdeklődtünk. Előkerült egy csomó film és játszottunk Ultimate-et is. A zenei blokkban Sztravinszkijt játszott Kőhalmi Zoltán, végül Klárikákkal kerestük a Kós Károly teret Kispesten. Gyertek játszani a jövő héten is.

minden stimmelt, csak hát az volt a gond, hogy Tibusz a sátron kívül volt, nem pedig belül… ezt meghallva egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy a jobb vagy a bal öklömmel húzzak-e be neki egy akkorát, amivel megszakítom a folytonosságot a feje és a teste között, aztán végül arra jutottam, hogy – jó házigazdához méltóan – nem lenne szerencsés, ha elrontanám a hangulatot – így úgy döntöttem, hogy csak nevetek rajta. Aztán lehuppantam a fűre – Tibusz mellé – én is teázni. Az egyre erősödő Nap hatására megszabadultam az ingemtől – görög félistenhez hasonlítható felsőtestem láttán Tibusz megkérdezte, hogy heti hányszor szoktam kondizni. Mondtam neki, attól függ, mit nevezünk kondizásnak – a söröskorsók emelgetését, vagy azt a bizonyos tevékenységet, amikor lányok és fiúk együtt izzadnak? – Ezzel finoman utaltam arra is, hogy inkább Mentával hancúrozott volna – ahelyett, hogy összehányja a sátrat… közben nejem előállt azzal az ötlettel, hogy menjünk el kirándulni a környező hegyekbe – zseniális gondolat! – mire ezt kimondtam, Lityiék már be is jelentették, hogy sajnos ők nem tudnak velünk tartani, mert dolguk van. Lukullusz is közölte, hogy sajnos neki is távoznia kell most köreinkből – erre megkérdeztem tőle, hogy hogy fogja így elvenni a Mentát feleségül – sajnos azt majd máskor kell megoldanunk – válaszolta. Gyere holnap is! – mondtam neki búcsúzóul. Amennyien még maradtunk, lassacskán útra keltünk – vittünk magunkkal fémpoharakat, no meg persze néhány üveg elmaradhatatlan „Szent Pityeszt”. Tibusz és a „csajok” elöl haladtak, én pedig az unokaöcsémnek hátul kullogva osztottam az észt – amiből aztán (lelki) fröccsözés lett. Megosztottam vele fiatalságom legfájdalmasabb időszakát, amikor is mialatt a seregben voltam kénytelen rohadni, elhagyott az akkori barátnőm. Van is egy festményem ebből az időszakból, mely mellesleg másfél lepedőért kelt el kb. 10 évvel ezelőtt – egy dőlő fázisban lévő szürke vödröt ábrázol az éjszakai égbolton. Nagyon belemerültem a révedezésbe… közben nejem hátrajött azzal, hogy úgy látja, hogy Tibusz rányomult kisebbik lányunkra, Zsályára – ketten nagyon elhúztak ott, elöl. Ennek érthetően nem örültünk, hiszen Zsálya még kicsi. Egyre jobban dühít ez az ürge – telehányja a sátramat, Menta nem kell neki, Zsályát viszont megrontja. Valamennyien felzárkóztunk Tibuszékhoz, és én diplomatikusan megbeszéltem Tibusszal, hogy a következő tisztásnál különválunk – én az otthoniakkal visszafordulok, ő meg az unokaöcsém pedig onnan kimegy a vasútállomáshoz. Miután búcsút vettünk tőlük, Tibusz még visszakiabált, hogy legközelebb a Menta hívja el az egyetemről az osztálytársnőit. Erre azt mondtam neki – próbálva megőrizni a higgadtságomat –, hogy az rendben van, hogy a Klasszika filológián enyhén szólva túlsúlyban vannak a lányok, de nem árt, ha felkészülsz arra, hogy – ahogy Menta sem –, azok a könyvmolyok sem tipikusan a leendő szex-szimbólumok egyikei. Erre azt válaszolta, hogy akkor én hozzak majd csajokat. Meglesz – csak majd add meg a paramétereket! – feleltem. Meglehetősen fárasztó, de ugyanakkor tanulságos napok vannak most már végre tényleg mögöttem… na jó, megnézem, hogy otthon vagyok-e, aztán meg nézek egy kis poreszt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)