Cím és borító nélkül nem lehet könyveket eladni.

Ezért van az embereknek neve és teste.
Aki nem erre a földre készült, de valamiért idekerült, az mindig érezni fogja ezt. Ők is így éreztek, ezt a messzeséget, az idegenséget, a hidegséget. Ez a világ szemükre nekik is kendőt tett, fülükbe dugót nyomott, szájukat betapasztotta, és a szívükön is lakat lógott. Be voltak zárva önmagukba. Egy kulcsra zárt fejben az elme, és egy vérrel hígított szívben a honvágy kísérte őket. Mégis, aki nem idevaló, arra nem vonatkozik az evilági szankció. Előbb vagy utóbb a kendő leszakad, a füldugó kiesik, a tapasz leválik és a lakat letörik.

Radikális realizmus: gondolkodott el Nagy Andrea.

S folytatta:

A "mi tudjuk a dörgést" magatartás a gyermeki nyitottság ellentéte. Minden formája visszataszít, a primitív, a művelt, a spirituális stb.

Ez az igazi elmélkedés. Tűélesen kezdi, majd lírában, videóban, különféle dimenziókban, s egy idézőjelbe tömörített apró gondolat.

Éretten, felnőtt fejjel tehát - épp nincs semmi dolgunk - csak vízzé válhatunk:

Falcsik Mária

BEVEZETŐ

rengeteg zöldet láttam azon a napon

párnás puha mohát friss fűből serkenő
halványzöld levet útfélre hányt kiszáradt
gazcsomót tüskés fenyves-hátú magas

hegyeket felhőbe szúró sötétzöld nyilakkal
és enyhe lejtőn tömörlő lombok óceánját
egymásba érő világítózöld lombgömböket

és a vízhez húzó nedves csilló gyepszegélyt
áramlásba lógó csipkés gyomfoszlányokat
puffadt vízihulla-törzsek ágacska-karmait

és láttam zölden ömleni magát az ős vizet
a fényes hullámait kiterítő áradó folyót
fürge dallamát csapkodó szeles patakot

feldomborodó síkos bálnahátuk
visszamosolygott a késő-szép időre
mikor mi régi barátok a gyerekekkel

együtt partjaikat jártuk és a kis zuglók
mint a kígyók lecsúszó régi bőre
zölden csillogtak a visszaéledt napban

a kicsik zsibongtak ugráltak a fény és
víz felé de mi hárman kipróbált módjainkon
szenvedő felnőttek magunkba fordulón

bóklásztunk a parton gyerekcsivittől nyájas
napsütésben hallgatag ballagva lestünk
magunk elé: egyikünk kedélye árnyékát

figyelte a másik apró gondokkal matatott
míg én a harmadik már nem voltam ott
mert a zöld sugárzás az apadásra ítélt klorofil

tobzódása a smaragdos izzás az utolsó
tánc az őszi danse macabre előtt egészen
magába szippantotta gyanakvó figyelmem

és a vízcsepp burája magába fogadott 
csúsztunk lefelé meghajló fűszálpályán 
és oválissá nyúlva együtt hulltunk alá

eltűntem az érdes napsugár hevében
levél bőréhez dörgölődztünk száraz-
melegen aztán egy tyúkhúr cérnácska

gyökerét markoltam a laza vizenyős talajban
amit még nem hálózott be üveggyapottal
az első fagyos hajnal ami mindjárt itt lesz

és egyszerre ott voltam magában a vízben
egy domború nagy kőnek vetve hátam víz-
fátylat hányó moszat lepte kőnek: ott ott az

átlátszó testetlenség alatt ahol a gépről épp
leomló most szövött selyemként zuhog
alá a surranó víz fölfoghatatlan anyaga

arcomba hullott a víz porló permete
és a legapróbb sejtemig zsigerből –
ahogy csak ritkán – átéltem hogy élek

talán az utolsó sétára hívó hirtelen-
meleg őszi nap: ajándék volt ez a
gyönyörű ez a soha nem felejthető

úsztam pörögtem röpködtem a vízben
de úgy mint aki tudja hogy a tél jelez
már ezzel a szertelenséggel is – csak

azt nem tudja mi a tél neki: a tiszavirág
örök tele vagy a bebábozódó hernyóé
hogy megsemmisül-e vagy hibernálódik

vagy elhal egész anyaga hogy belőle már
nem ő de a salakját fölhasználó új lét
merül föl valami transzcendens tavasszal

mert mintha úgy hordaná új életek csíráit
a lelkünk halálra szántan mint petéit a rovar-
anya teste amiből ha elhalt jóllaknak és elő-

másznak friss fényre az újak – és már ez is
milyen szép lehet: talajává tokjává lenni
az új sarjadásnak ami belőlünk nyer anyagot

és szétterült előttem a fröcskölő víz hétszín
legyezője: szikláról felpattanó szilánkja felém
röpülve egyszerre óriás buborékká hízott

mindent eltakart előlem aztán fölrobbant
és én a hajamra hullt vízcseppet lerázva
ismét szembenézhettem a drága nappal

és pislogtam csak a sugaras fénybe míg föl-
zsongott körém léte kételymentes gyönyörébe
veszve kusza dallamával a gyerekzsivaj

#FalcsikMariversei