Sete-suta

Nyilván Litván Péter megalkotta a Zeuszok hosszú sorát, táblázatba foglalta és még egy színdarab is kerekedett belőle.

Újraindulás és búcsú a nyártól - a Mars szemszögéből

Rendhagyó módon állítom össze, ahogy rendhagyó az a hosszú-hosszú névsor Litván Péter esetében.

A Karsai és Litván és László hármassal való bíbelődés nem is esik nehezemre.

Most forráskritikával élek:
Ezen a héten tovább fokozódnak az elmúlt héten bemutatott energiák, így elsősorban nem az új fényszögkapcsolatokon van a hangsúly, hanem a nyáron átdolgozott minőségek elengedésén és lezárásán. Nézzük picit bővebben miről is beszélünk pontosan:

Váltunk egy újabb szezonra. Lezártuk a nyári szezont, jön az őszi.

Volt olyan érzésünk a nyáron, hogy hiába toljuk a szekeret, de az mégsem megy? Hogy a beletett munkának nem jön vissza az eredménye? Éreztük úgy, hogy elveszett az erőnk és a tehetetlenség maga alá gyűrt minket? Lehet, hogy egyszerűen nem volt elég motivációnk a tettek mezejére lépni, de az is előfordulhat, hogy a körülmények vagy a minket közrefogó emberek miatt nem tudtunk elindulni kitűzött céljaink felé. Mindezek hátterében a tömegesen retrográd irányba forduló bolygók hada állt, ugyanis volt olyan időszak a nyár folyamán, amikor egyszerre 7 égi minőség is hátráló irányba haladt. Nekik köszönhetően muszáj volt levenni a figyelmünket a külvilág zajáról és elmélyülni ebben az igen intenzív belső munkában, még akkor is ha mellettünk javában tombolt a nyár minden csábító ajánlatával.

Van, aki visszalépett egy-egy heti egyszeri dologra, melyet elindítottam. Most, kevesebb tudással, de magabiztosan mondom azt, hogy büszke vagyok, hogy az idei nyári kurzus lezárult.

Bár a kollektív elnehezedés is jellemző volt az utóbbi időszakban, azonban személyes életünkre a legnagyobb hatással a Mars bolygó retrográdba fordulása volt. Attól a pillanattól fogva, hogy ez a planéta rükvercbe kapcsolt, hirtelen takaréklángra kerültek erőforrásaink és igencsak megcsappant a bennünk lobogó szenvedély és alkotókedv. A Mars látszólag hátráló mozgása miatt életerőnk nem tudott megnyilvánulni a fizikai síkon és ezért sokszor életképtelennek érezhettük magunkat. Persze nem véletlenül lettünk leállítva a külvilági aktivitásról, hiszen minden rendelkezésre álló erőnkkel a belső munkára, vagyis a múlt konfliktusaink feloldására kellett koncentrálnunk. Szembesülnünk kellett mindazon régi mintáinkkal, melyek testben lélekben kiszipolyoztak minket és teljesen elvitték az energiánkat. Fel kellett tennünk a kérdést: mik azok az életterületek, ahol eddig nem mertük felvállalni teljes potenciálunkat és ezért inkább szétszórtuk, elpazaroltuk erőinket. Az elmúlt két hónapban ezeknek a felesleges erőfeszítéseknek és szükségtelen harcoknak az elengedésére hívott minket az élet és nekünk belül kellett megküzdenünk a minket kísértő ego-játszmákkal.

Ego-játszma:
"hát, igen... felkelek reggel és nem hagy üzenetet, hogy mikor ér vissza. Elviszem egy rendezvényre." Lehet egy párkapcsolati konklúzió.

Keddtől azonban véget ért ez a nyári energiákat visszafogó hátráltatás, mivel a Mars ismét direktbe fordult. Ez azt jelenti, hogy végre visszakaptuk cselekvő erőnket és most újult erővel indulhatunk neki a manifesztáció rögös útjának. Picit még tényleg döcögősen megy a kinti világgal való találkozás, ugyanis a kollektív energiákat jelölő planéták még mind retrográdban mozognak. Mi tehát hiába kaptuk vissza az erőnket, ettől még számos kihívással kell szembenéznünk a világ színpadán. A változás azonban nem kint, hanem bent történt, és ezután az intenzív 2 hónap után, mi sokkal hatékonyabban és bölcsebben tudjuk felhasználni és befektetni erőinket. Mostmár jobban bele tudunk állni azokba a dolgokba, amik valóban minket szolgálnak és ezért rátermettebbnek érezhetjük magunkat. De vigyázzunk, hogy tényleg csak olyan dolgokba fektessünk energiát, amit fel tudunk vállalni teljes szívvel lélekkel mert a Bakba visszatérő Mars alapelve az elköteleződés és a kitartó munka. Most hosszútávra választunk célt és ennek tudatában kell terveznünk. Ne kapkodjuk hát el az indulást! Hagyjuk, hogy lecsengjen bennünk a nyár tanulsága és ezekkel a tapasztalatokkal a hónunk alatt induljunk ismét útnak!

Kedden izzasztó két órában tornáztunk.

FESSÜK RÓZSASZÍNRE A HÁZAT!

Mikor a parlament rózsaszínű
etűd

https://soundcloud.com/vili-csili/record201808290916041/s-gMbBX

Fessük színdarab rószaszínre a házat

Szereplők:
Eszter Nappalija
Litván Péter
Karsai Róbert
László Imre

...s az elmaradhatatlan narrátor:
Coboly

"...szép embertelenségben..."

Tiszteld meg a másikat azzal, hogy nem eszel előtte.
Tiszteljem meg a másikat azzal, hogy éhengödlök?

Göd, Gödöllő, szépségek.

Budapest, 2018. augusztus 31. - 14:49 -

RÉSZLETEK A DARABBÓL

nem vagyok kiegyensúlyozott
nem is az a cél

ki vagyok borulva
mert kiborítottalak

de jó a szerelem
főleg, ha nem vagy velem

összetartó ellentétek





egy gimnáziumi osztálytársam szólt így:
"nekem már augusztusban ünnepi hangulatom van"

talán nem véletlenül

Kelemen Úr:

https://soundcloud.com/vili-csili/record201808290916041/s-gMbBX

A sok agymenésért szíves elnézésüket kérjük, 

Boldog Ünnepeket!

<iframe width="640" height="360" src="https://www.youtube.com/embed/mN7LW0Y00kE" frameborder="0" allow="autoplay; encrypted-media" allowfullscreen></iframe>




essen a hó, ha szeretne

Dean Martin - Let it Snow!

<iframe width="640" height="360" src="https://www.youtube.com/embed/hiEfSnOHwPs" frameborder="0" allow="autoplay; encrypted-media" allowfullscreen></iframe>

informatika rovat

Marton Dani trapplolás

Újabb verset szít az ének

megint rossz versek rovat lesz 

érzem

ez egy gyöngyszem, ez egy ék

lesz, mivel kitámasztod az ajtót

Budapest, 2018. augusztus 28. - 13:15 -

Falcsik Mária

NEM BESZÉLÜNK

ősszel utazzunk el egy vidéki városba ahol ugyanaz

a levegő a víz a szag ugyanaz az ég az ág 

de itt most újként hat ránk

a szokásos templom áll a szokásos téren - legyen ezúttal 

hétfő mikor zárva az ajtó se hívők se koldus

zavartalan a látvány

füst jön: a legfinomabb falatot juttatja eszünkbe amit

még sosem ettünk és épp a szegényességében szép

parázsló tüzű konyhát

lesz ott az udvarban valami deszkaasztalon kecskesajt is

meg mindenféle száraz húsokból vékony szeletek 

meg szőlő és bor nyilván

egy rücskös vekni házilag sütött kenyér persze már megszegve

sercen a sarka ahogy a gazda harapja de őt

nem látjuk nincs rá szükség

mint a trappolást sem halljuk a tér felől ahogy nem beszélünk 

nem találkozunk senkivel: míg a vonatunk jön már

ép marad ez a semmi

Az érdes kis elírást, s édességet nyilván Mária véletlenül

ejtette.

S ezzel megszültem legújabb gyermekemet, e gyermekded verset

Dánielről.

Budapest, 2018. augusztus 28. - 13:18 -

amerikai film

Író: Elizabeth Buchan

Forgatókönyvíró: Nancey Silvers

Rendező: Sheldon Larry

Szereplők: Christine Lahti, Brian Kerwin, Bryan Brown, Abby Brammell, Caroline Aaron, Cynthia Harris, Esperanza Catubig, Anthony Heald, Trey Ellett

Rose és Nathan egy repülőgépen találkozott egymással. Huszonöt esztendővel később házasokként látjuk viszont őket, felnőtt gyerekeik vannak. Az asszony vezető szerkesztőként dolgozik egy kiadónál, ahol a férje is szerkeszt. Váratlanul éri, amikor a férje bejelenti: el akarja hagyni a feleségét a fiatal asszisztens, Mindy miatt. Tetejében a kiadó meg akarja fiatalítani a lapot és emiatt elbocsátják Rose-t az állásából. Az asszony a kezdeti levertség után egyre jobban magára talál, s újra felbukkan a régi szerelme, Hal.

Verselemző iskola

Egy nő arca

Az arcomat szántó barázdák örök lenyomatok,
Egy életre hozzám nőttek, mindegyik én vagyok.
Sírás, nevetés, düh, öröm és fájdalom, 
Rám íródott a múltam, de büszkén vállalom.

Finom gyűrődések szántják mosolyom vonalát,
Vidám szarkalábak őrzik éveim lenyomatát.
Homlokom viseli az aggódás csíkos terheit,
Szám szélén apró gödrök a nevetés perceit.

Tiltakozhat saját arca ellen, ki akar,
Boríthatja maszkkal, mi ápol és eltakar,
Locsolhatja titkos hegyi forrás vizével,
Hullámzó víz marad minden ízében:

De egy igazi nő arca mindig őszinte marad,
Szavak nélkül súgja meg azt is, mit a szó tagad.
Bőrszínű vászonra festi a valóság képét,
Megmutatja a sokat megélt nő igaz lényét.

Vállald Te is bátran, aki vagy s akivé lettél,
Minden kalandot és vihart, min keresztülmentél.
Arcod élő emlékkönyvként őrzi a múltat,
Míg egy álarc csak hazugság mögé bújtat.

Írta: Siklós Katalin

Beleírt huncut

Coboly

Hullámzó víz marad minden ízében.

Cím és borító nélkül nem lehet könyveket eladni.

Ezért van az embereknek neve és teste.
Aki nem erre a földre készült, de valamiért idekerült, az mindig érezni fogja ezt. Ők is így éreztek, ezt a messzeséget, az idegenséget, a hidegséget. Ez a világ szemükre nekik is kendőt tett, fülükbe dugót nyomott, szájukat betapasztotta, és a szívükön is lakat lógott. Be voltak zárva önmagukba. Egy kulcsra zárt fejben az elme, és egy vérrel hígított szívben a honvágy kísérte őket. Mégis, aki nem idevaló, arra nem vonatkozik az evilági szankció. Előbb vagy utóbb a kendő leszakad, a füldugó kiesik, a tapasz leválik és a lakat letörik.

Radikális realizmus: gondolkodott el Nagy Andrea.

S folytatta:

A "mi tudjuk a dörgést" magatartás a gyermeki nyitottság ellentéte. Minden formája visszataszít, a primitív, a művelt, a spirituális stb.

Ez az igazi elmélkedés. Tűélesen kezdi, majd lírában, videóban, különféle dimenziókban, s egy idézőjelbe tömörített apró gondolat.

Éretten, felnőtt fejjel tehát - épp nincs semmi dolgunk - csak vízzé válhatunk:

Falcsik Mária

BEVEZETŐ

rengeteg zöldet láttam azon a napon

párnás puha mohát friss fűből serkenő
halványzöld levet útfélre hányt kiszáradt
gazcsomót tüskés fenyves-hátú magas

hegyeket felhőbe szúró sötétzöld nyilakkal
és enyhe lejtőn tömörlő lombok óceánját
egymásba érő világítózöld lombgömböket

és a vízhez húzó nedves csilló gyepszegélyt
áramlásba lógó csipkés gyomfoszlányokat
puffadt vízihulla-törzsek ágacska-karmait

és láttam zölden ömleni magát az ős vizet
a fényes hullámait kiterítő áradó folyót
fürge dallamát csapkodó szeles patakot

feldomborodó síkos bálnahátuk
visszamosolygott a késő-szép időre
mikor mi régi barátok a gyerekekkel

együtt partjaikat jártuk és a kis zuglók
mint a kígyók lecsúszó régi bőre
zölden csillogtak a visszaéledt napban

a kicsik zsibongtak ugráltak a fény és
víz felé de mi hárman kipróbált módjainkon
szenvedő felnőttek magunkba fordulón

bóklásztunk a parton gyerekcsivittől nyájas
napsütésben hallgatag ballagva lestünk
magunk elé: egyikünk kedélye árnyékát

figyelte a másik apró gondokkal matatott
míg én a harmadik már nem voltam ott
mert a zöld sugárzás az apadásra ítélt klorofil

tobzódása a smaragdos izzás az utolsó
tánc az őszi danse macabre előtt egészen
magába szippantotta gyanakvó figyelmem

és a vízcsepp burája magába fogadott 
csúsztunk lefelé meghajló fűszálpályán 
és oválissá nyúlva együtt hulltunk alá

eltűntem az érdes napsugár hevében
levél bőréhez dörgölődztünk száraz-
melegen aztán egy tyúkhúr cérnácska

gyökerét markoltam a laza vizenyős talajban
amit még nem hálózott be üveggyapottal
az első fagyos hajnal ami mindjárt itt lesz

és egyszerre ott voltam magában a vízben
egy domború nagy kőnek vetve hátam víz-
fátylat hányó moszat lepte kőnek: ott ott az

átlátszó testetlenség alatt ahol a gépről épp
leomló most szövött selyemként zuhog
alá a surranó víz fölfoghatatlan anyaga

arcomba hullott a víz porló permete
és a legapróbb sejtemig zsigerből –
ahogy csak ritkán – átéltem hogy élek

talán az utolsó sétára hívó hirtelen-
meleg őszi nap: ajándék volt ez a
gyönyörű ez a soha nem felejthető

úsztam pörögtem röpködtem a vízben
de úgy mint aki tudja hogy a tél jelez
már ezzel a szertelenséggel is – csak

azt nem tudja mi a tél neki: a tiszavirág
örök tele vagy a bebábozódó hernyóé
hogy megsemmisül-e vagy hibernálódik

vagy elhal egész anyaga hogy belőle már
nem ő de a salakját fölhasználó új lét
merül föl valami transzcendens tavasszal

mert mintha úgy hordaná új életek csíráit
a lelkünk halálra szántan mint petéit a rovar-
anya teste amiből ha elhalt jóllaknak és elő-

másznak friss fényre az újak – és már ez is
milyen szép lehet: talajává tokjává lenni
az új sarjadásnak ami belőlünk nyer anyagot

és szétterült előttem a fröcskölő víz hétszín
legyezője: szikláról felpattanó szilánkja felém
röpülve egyszerre óriás buborékká hízott

mindent eltakart előlem aztán fölrobbant
és én a hajamra hullt vízcseppet lerázva
ismét szembenézhettem a drága nappal

és pislogtam csak a sugaras fénybe míg föl-
zsongott körém léte kételymentes gyönyörébe
veszve kusza dallamával a gyerekzsivaj

#FalcsikMariversei

STEFÁN VIVIEN

"Érdekes annak a lánynak a története, akit a szerelem tett először érzékennyé az illatok iránt. Ez sok rejtelmes és mély dologgal függ össze." (Babits Mihály Nyugat 1909. 18. sz.)

...Visszaszerzem a régi hitem."

/ Bonanza Banzai - Régi és új /

Sparrow család asszonyai nemzedékek óta rendkívüli tulajdonságokkal rendelkeznek. Valamennyien március havában születtek, és mire betöltötték tizenharmadik életévüket, különleges képességük mágikus erővel tőrt rájuk. Elinor, a nagymama szó szerint megérzi a hazugságot. Jenny, a lánya ismeri mások álmait, Stella, az unokája – aki éppen a tizenharmadik születésnapját ünnepli – döbbenten ismeri fel, hogy...

Miközben Stella újonnan megismert képességével igyekszik megbirkózni...

A nemzedékek titkait, emlékeit, talizmánjait őrző családi mese igazi irodalmi csemege.

Eléggé hajnalba nyúlt már az idő, mire befejeztem Alice Hoffman könyvét, A tizenharmadik boszorkányt. Mit ne mondjak, olyan feszültséget keltett bennem elsőre, hogy még a maradék álom is kiment a szememből, pedig olyan 3 óra körül már nem lett volna hátrány az alvás.  

Aztán, mikor sikerült lenyugodnom, átértékeltem magamban a történetet. Sajnos továbbra sem mondhatom róla, hogy körmöt rágó izgalmakban volt részem, és azt sem, hogy közelebb került hozzám érzelmileg. Az viszont tény, hogy nem a levegőben lóg a sztori, hanem az emberi érzelmek széles skáláját vonultatja fel előttünk. Nem történik túl sok minden, az idősíkok ugrálnak,  miközben szép lassan feltárul előttünk a Sparrow-örökség, a múlt a jelen és a jövő.

Mágiával, varázsfőzetekkel egyáltalán nem találkozunk, csak képességekkel, amiket akarva akaratlan megkaptak a Sparrow család lány tagjai a 13. születésnapjukon.
A könyv valójában lelki élveboncolás. A főhangsúly a családtagok egymáshoz fűződő viszonyán van. Elinor Sparrowés Jenny, a lánya régóta elhidegült egymástól, nem is beszéltek azóta, hogy Jenny megszökött Will Avery-vel és ezzel szép lassan tönkretett maga körül mindent. A saját jövőjét is beleértve. Engem nagyon zavar ez a hidegség, közöny és megvetés amit az anya és lánya egymás irányában tanúsít. Sajnos ez a viselkedés a következő generációra is rátelepedett. Jenny minden vágya az volt, hogy jó anya legyen, hogy ne jusson odáig, mint ő Elinorral, de sajnos a "történelem" úgy néz ki, ismétli önmagát.Stella megveti anyját, úgy beszél vele, mint a kapcarongyával, Jenny meg csak tűri, és legbelül azon rágódik, hol ronthatta el. A férje, Will Avery egy tipikusan olyan "mindenki rémálma" kategória, akinek viselkedésétől kinyílik a bicska az ember zsebében. Léha, nemtörődöm, felelőtlen, egoista, nárcisztikus alkat, aki a felesége házában, az orra előtt csalja meg Jenny-t, aki visszafogadta őt. Ezt olvasva, nagyon lüktetett az agyamban a vér. Közvetve és közvetlenül Will a felelős Jenny és Elinor elhidegüléséért.
A lánya mégis őt szereti jobban, neki árulja el titkait.
Matt Avery, Will öccse szöges ellentéte a tesónak, és Jenny még időben belátja, hogy rosszul választott, sors ide vagy oda. Vagy pont ennek kellett történnie? Végülis mindenkinek joga van a megérdemelt boldogsághoz.

A könyv erőteljesen sugározza az érzést, hogy sohasem késő újrakezdeni, megbocsátani és megváltozni. A sors akarataként Jenny visszakerül a Torta-házba lányával Stellával együtt. Will felelőtlensége tudat alatt mégis jó irányba sodorta az eseményeket. Kezdetben tapintható a feszültség Jenny, Elinor és Stella között, aztán mintha kezdene megtörni a jég.
Elinornak már nincs sok ideje hátra, és ebben, az utolsó periódusban döbben rá anya és lánya, hogy mennyit veszítettek. És a végén mennyit nyertek a megbocsátással.
Will feje lágya is benő, az önző nőcsávászból  – ha nem is teljesen felelősségtudó – olyan férfi válik, aki képes az igaz szerelemre, ezt pedig Liza Hull oldalán találja meg, aki sokat segít Jenny-nek is és Stellának is utuk egyengetésében.
Brock Stewart, az öreg orvos az egyik üde színfolt a történetben, – Liza Hull mellett – aki odaadóan ápolja Elinort, és segít annak megértésében, hogyan fajultak ilyen végletessé a dolgok. Elinor Saul, a férje halála után elzárkózott mindentől, a saját lányát is beleértve. Csak a kert jelentett számára menedéket. Egyedül volt, csak Argus, öreg kutyája jelentette számára a társaságot.
Mindent vissza lehet vezetni az okokra, érthető, miért lett olyan jeges a viszony Elinor és Jenny között, valamint Jenny és Stella között. Matt Avery személyében azonban Jenny számára is megérkezik a megváltás. Stella pedig egy olyan srácba lesz szerelmes, Jimmy Elliot-ba, aki szakasztott olyan mint Will. Vajon minden megismétlődik? Hap Stewart hiába csupaszív és eszes kissrác, a lány mégis a másik irányba kacsintgat. Stella kallódó kamaszlány, aki, miután anyja kezei közül kicsúszik az irányítás, sodródik az árral, a barátnőjétől lopni tanul és hazudni. Erre kényszeríti az élet.
Csínján kell bánni a hepi-end kifejezéssel, mert, bár a dolgok mind a helyükre kerülnek Unity városában, én mégsem éreztem azt a felszabadultságot a végén.
A legközelebb Jenny állt hozzám a történetben. Nagyon tetszett az, ahogy kimenti Hap-et a Homokóra-tóból. A lánya első sikolyára ott termett ahol lennie kellett. Nem azt érdemelte, amit Stellától kapott. 

A könyv sok tanulságot hordoz magában, de nagyon lehangoló. Sok leírás, kevés párbeszéd, a humor legapróbb szikrája nélkül. Rossz az, ha olvasás közben azon jár az agyam, mikor lesz már vége a történetnek. Itt sajnos gyakran lapozgattam hátra. Nem arról van szó, hogy nem éreztem át, mert vagyok eléggé empatikus ahhoz, hogy megértsem a szereplőket és azonosuljak velük. De ez a 360 oldalon tartó vívódás kicsit megerőltető volt lelkileg. Komolyan felüdülés volt kezembe venni Cassandra Palmer negyedik történetét. 

 Christine Field 

https://christinefieldblogja.blogspot.com/2013/05/alice-hoffman-tizenharmadik-boszorkany.html

Thorma János (1870-1937) - Virágözön


Menjünk bátran kiállításra!

Megannyi szép kép és megannyi kedves ismerős.

Pécsi Mária
Vasárnapi Iskola vezető, szervező